MARKANCSOK

Harcos lovas nomád nép, akikben állandóan forrong az indulat. Leginkább a ló és rénszarvastartás jellemzi őket, lovaik masszív, vastag prémmel rendelkező szívós állatok, kik csatában is jó szolgálatot tesznek. A markancsok hosszú ideig az északnyugati területek nagy részét ellenőrzésük alatt tartották, melybe bele tartozott vallásuk szent hegye is, az Otukon (ahonnan nem csak ők, hanem a darkhanok és a qurganok is a egész népüket eredeztetik). Sokáig háborúban álltak a darkhanokkal, mígnem az Első Jégháború utáni békekötéskor területük két-harmadát elveszítették, beleértve az Otukon-hegyet is. A darkhanok és a markancsok közötti demilitarizált övezetbe időközben betelepedtek kolari törzsek.

Nemzettudatuk rendkívül erős, annak ellenére, hogy egyesek szerint a markancsokat nem lehet egységesen csak egy identitástudatú népként kezelni, mivel sok sztyeppei nép kultúrájának, törzseinek, nemzetségeinek szövetségéből, egymásra rakódásából jöttek létre évszázadok alatt. Mikor korábban a markancsok kiterjesztették hatalmukat a narjanokra és a szirgutokra, tőlük is bőven vettek át kulturális elemeket.

Kb. ezer évvel ezelőtt, Oktar, a Hatalmas vonta erőteljes szövetségbe a markancsokat. Egységük sokkal félelmetesebb ellenséggé változtatta őket, azáltal hogy nagyobb erőket voltak képesek összpontosítani és jobb stratégiát gyakoroltak. Miután a belső egységét kialakította, Oktar kiterjesztette határait északi és nyugati irányban és sok nomád népet hódított meg a szirgutokat és a narjanokat is beleértve. A legjelentősebb mégis a rozmárlovas tenjakok behódoltatása volt. A markancs területek ekkor érték el legnagyobb kiterjedést, és ez több generáción át tartott, mígnem belső viszályok miatt hanyatlani kezdett a rend. Ez végül odáig vezetett, hogy az Első Jégháborúban csúfos vereséget szenvedtek és kis területre húzódtak vissza.

A törzsi keretek között már korán létrejött egy-egy kézműipari és kereskedelmi központ a törzsfők szállásai körül. Településeik nagy mérete miatt mondhatjuk, hogy a markancsoknál már a Katasztrófa után viszonylag korán létrejöttek városias jellegű nomád települések.

A markancsoknál hét vezető törzs van, ezek közül három az ősi eredeti vérvonal. A többit barátsági és békeszerződések, valamint behódolás és hódoltatás végeláthatatlan útvesztőjén át építették fel. A markancsok mindig megkülönböztették a harcos nomád népeket a békés életmódú népektől. Az idegen kultúrájú népeket behódoltatással kapcsolták a területeikhez és föléjük egy helytartót, neveztek ki.

A hét fő törzs kisebb törzsekre és családokra bontható. Minden közösségnek meghatározott területe van, és azon belül önállóan végeznek gazdasági tevékenységet.  A markancsok mindannyian hódolattal tartoznak a három legfőbb törzs közös tanácsának és a Vér Kötelékének. A Vér Köteléke nevű szervezet magasrangú markancs katonákból és az eredeti három törzs vezető személyeiből áll, központjuk a Tungvan nevű, ősi roncsok köré épült hatalmas jurtaváros. A markancsok ezt a települést tekintik szent fővárosuknak, mit hitük szerint maga Tengri adott nekik. Itt található az Esetfelderítő Osztag (a Vér köteléke megbízásában álló titkosrendőrség) központja is . Tungvanból irányítják a népet, és szedik be az adót.  A markancs férfiak mindegyikének kötelező háborúba menni, ha úgy hozza a szükség. Minden íjat felajzani képes férfiember a seregbe kell lépjen háború idején. Az átlag katonák azonban békeidőben egyszerű, vándorló nomádok. Aki megtagadja a behívó parancsot, azt munkatáborokba vagy börtönbe küldik, gyakran nyomorult életük végéig. Az összes nép körében hírhedtek a barlangokba vájt rettegett markancs börtönkomplexumok, ahonnan a szabadulás esélye minimális.

A területen több oroszlánfalka tanyázik, vadászterületük nagyjából lefedi a markancs territóriumot. Mivel a markancsok harcos szellemű nép, és nem tűrik, hogy mások elvegyék a földjüket, ezért szent háborút hirdettek az oroszlánok ellen (is). Gyakran indítanak felfegyverkezve hajtóvadászatot egy-egy falka ellen, amik véres összecsapásokba torkollnak.

Hitviláguk elsősorban Nap és Hold kultuszon alapuló rendszer, főistenük Tengri (akárcsak a darkhanoknak), ő teremtette a Napot, a Holdat és az összes egyéb istent, szellemet. Túlvilág elképzelésük igen erős. A markancs ember a másvilágon ugyanúgy él, mint ezen a világon: állatot tenyészt, hadakozik stb. A nemzetségi és törzsi viszonyok is az ebben a világban előírt normák szerint rendeződnek. A meghalt és az élő emberek közti találkozók a lakomákon és a temetéseken történnek. Így esett meg, hogy az Első Jégháborúban egy ünnepi lakomán sikerült megidézni Oktar, a Hatalmas szellemét, akit végül sok véráldozat árán az aldan szerzetesek győztek le.

A Napot és a Holdat imádó ősi szokás nemcsak a nemeseknél, hanem a közrendűeknél is megtalálható. Sőt a markancs nép hivatalos címere is a napkoronga foglalt hold szimbólum.

A markancs temetkezési szokások igen különlegesek: a fejet ugyanis a testtől elválasztva (de egyazon sírba)temetik el. Ellenségeiken gyakran úgy állnak bosszút, hogy tetemeiket kiássák, és a fejüket külön sírba teszik, ezzel a túlvilági életet ellehetetlenítve. Gyakran legyőzött ellenfeleik levágott fejét magukra kötik trófea gyanánt.

A markancsok saját eredetüket a Szent Szarvastól tartják, gyakran helyeznek sírjaikba szarvasagancsot is. Ahogy a szarvas a Naphoz, úgy a Ló pedig a Holdhoz köthető. A ló képviseli a markancs ábrázoló művészetben az alvilág isteneit és a másvilágot. A sámánok a temetkezési és áldozat rituáléknál felajánlást tesznek a Lószellem számára.

Említésre méltó még a hófarkasok kultusza, ami a fővárosban olyannyira erős, hogy egyes radikális markancs gondolkodók titkos szövetséget hoztak létre Hófarkasok néven. Ez a szervezet a törzsfői rendszer megdöntését és egy új területvisszaszerző háború kirobbantását tűzte ki céljául. Vezetőjük egy Tassar nevű börtönviselt sámán.

Híres sámánbeavatási szertartásuk, az ún. Nagy Futás, melynek lényege, hogy megidéznek egy nagyhatalmú gonosz entitást, aki elől menekülve el kell jutni egyik pontból a másikba, át a hómezőkön. Aki túléli, átment a próbán. A futás idejére általában különböző jelmezekbe öltözve idézik meg a segítő szellemeket. Nehezíti a próbát, hogy gyakran oroszlánok területén kell átkelnie a menekülőknek, ami még veszélyesebbé teszi.