ALDANOK
Az aldanok a 3-4000 méter magasan fekvő Havas-fennsíkon élő félnomád nép. Testük nagyon jól alkalmazkodott a magaslati levegőhöz, anyagcseréjükről megállapíthatjuk, hogy vérükben kevesebb az oxigén, így képesek normálisan működni akár 4500 méter feletti magasságokban is. A hegyeken való közlekedés komoly kihívást jelent, ezért legfőképpen jak és kecskeháton utaznak, a szánok egyáltalán nem elterjedtek. Gyakoriak náluk a hegybe vájt, vagy hegyekre épített barlangvárosok, kolostorok, de sokan élnek kisebb falvakban is, ahol a jaktenyésztés a legfőbb gazdasági tevékenység. Falvaikban főként sziklából és hóból épített házakban laknak. A többi nomád népre jellemző könnyen elbontható sátrak ritkák, szinte elenyészőek. A legtöbb aldan letelepedett félnomád életmódot folytat a barlangvárosok környékén.
Hitük szerint egy jégmajomtól származnak, (akinek a szellemét mai napig szent tisztelet övezi, vallásuk is eköré épül) és ennek köszönhetően jó hegy- és sziklamászók hírében állnak.
Több szertartásuk is a hegyekhez kapcsolódik, ilyen például a temetkezésük. Az úgynevezett égi temetkezés alkalmával a holttesteket felviszik egy hegyre, ahol a madarak tépik szét őket. A szertartás résztvevői általában sámánok, akik bevagdossák a holttesten a végtagokat és test több részét is, illetve a csontokat is összetörik, hogy a madarak könnyebben tudják elfogyasztani őket és ne hagyjanak hátra maradványokat.
Az aldanok építészetére jellemző, hogy a házak és a kolostorok többségét déli fekvésű magaslati helyre építik. Előszeretettel építkeznek sziklakövek és hótéglák felhasználásával. A fűtésre és a világításra az ősöktől maradt olajat használják a mai napig, ezért a hőmérséklet megőrzése érdekében a lapos tetőt részesítik előnyben, és kevés ablakot használnak. A falak gyakran 10 fokban befelé dőlnek, mintegy védekezve a hegyvidéki területekben tapasztalható gyakori földrengésekkel szemben. Az aldan épületeket kívülről feketére és vörösre festik, belül pedig gazdagon díszítik.
A Jégmajom szentély építészetük leghíresebb képviselője. A több mint százszobás, nyolc emeletes jégpalotában rengeteg festmény és szobor található.
Az aldanok többsége hosszú hajat visel, bár az elmúlt években a darkhan hatás következtében néhány férfi a rövid hajat választja. A nők kettő, a lányok egy tincsbe fonják hajukat. A szerzetesek fejét kopaszra borotválják. A rendkívül szeles fennsíki időjárás miatt a férfiak és a nők hosszú, vastag, három rétegű ruhát és vastag jakbőrt viselnek. A férfiaké rövidebb, a nőké hosszabb, szoknya szerű, de ők is viselnek alatta nadrágot. Az öltözék stílusa régiónként változó, de jellemző rájuk a vörös-fekete, tarka mintázat.
Vallásuk különbözik a többi népétől, ugyanis az ő céljuk a minden egyén számára elérhető "felébredés". Hitük szerint ez az egész világ csak egy álomszerű élmény, amiből fel lehet ébredni, és ezt is tűzték ki célul. A vallás gyakorlatának értelme a szenvedésből való kilépés, a felébredettség elérése. Kétlényegű legfőbb istenséggel rendelkezik, akit a női és a férfi aspektus egyaránt jellemez. Ez az istenség teremtette magából a Jégmajmot, melytől ők maguk is származtatják magukat. 360, valószínűleg a holdév napjaival párhuzamba állítható egyéb istenei vannak, (de a tudománynak, művészetnek, az építészetnek, a négy elemnek (föld, víz, ég, tűz) is léteznek istenei.
Hitük szerint kilenc úton kell végigmennie annak, aki el szeretné érni a teljes felébredést. Ezeknek a szabályrendszerei nem világosak, csak a kolostorokban élő szerzetesek gyakorolják hűen. Az átlag emberek életében nem tölt be annyira fontos szerepet a vallás, de mindenképpen az életük része. Ők inkább a sámánra ruházzák át a vallással való foglalatoskodást. Sámánjaik a mágia erejét használják különféle rontások elűzésére, szellemek idézésére, ételek megáldására, szertartások levezetésére. A sámánok és a szerzetesek különböznek egymástól, a sámán a közösség vezetője, míg a szerzetesek elvonultan élnek és igyekeznek elérni a felébredést. Ennek ellenére az Első Jégháborúban a hegyekből lemerészkedő aldan szerzetesek fordították meg az utolsó csata végkimenetelét, ahol együttes erővel megidézték a Jégmajom szellemét és legyőzték Oktart, a markancsok vezető szellemét.
A szerzetesek háromszintű meditációs technikát tanulnak, az első szinten a tudat szétszórtságát szünteti meg és a koncentrációt erősíti, a másodikban a lélekben megjelenik a megszabadulás, a harmadik és legfelső szint az, amikor a meditáló tudata magába olvasztja a tér minden aspektusát, a tisztátalanság tudássá válik, így létrejön a "tökéletes tisztaság" állapota.
A szerzetesek élete a kolostorokban szigorú program szerint zajlik. Hajnalban gong szólít reggeli imára, ezután közös reggeli következik, majd megkezdik az első meditációt. Ebéd után szundíthatnak egyet, tanulhatnak, vagy sétálhatnak a közeli faluban. Délután ismét foglalkozásokon vesznek részt, majd a meditáció után az esti vitafoglalkozás kezdődik, melyet tanulással zárnak a szerzetesek a szobájukban. A szerzeteseknek tilos a jakhús evés, ám tekintettel arra, hogy más állat tartásának nem kedveznek az éghajlati viszonyok, heti egyszer megengedett. Hogy ezen felül mit esznek, az rejtély. Vannak, akik azt állítják egyenesen a szellemi világból szerzik táplálékukat.
A kitaszított szerzeteseket nevezik az aldanok zh-ulláknak.
